.

Ti mondtátok:

"Nagyon-nagyon köszönöm! Már szinte kész vagyok a szabályzattal. Hatalmas segítség (ez is, mint az előző). A számla rendben van. További jó munkát kívánok, igazán hasznos és megfizethető a tevékenység amit végeztek!"

GDPR

General Data Protection Regulation

Adatkezelési szabályzat minta

2018. mágus 25-én lép hatályba a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE, amelynek alkalmazása kötelező az Unió valamennyi tagálamában.

Ha a kötelező adatkezelés időtartamát vagy szükségessége időszakos felülvizsgálatát törvény, helyi önkormányzat rendelete vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusa nem határozza meg, az adatkezelő az adatkezelés megkezdésétől legalább háromévente felülvizsgálja, hogy az általa, illetve a megbízásából vagy rendelkezése alapján eljáró adatfeldolgozó által kezelt személyes adat kezelése az adatkezelés céljának megvalósulásához szükséges-e. Ezen felülvizsgálat körülményeit és eredményét az adatkezelő dokumentálja, e dokumentációt a felülvizsgálat elvégzését követő tíz évig megőrzi és azt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) kérésére a Hatóság rendelkezésére bocsátja.

Tudástár - Rendelet >>>

A megrendelési űrlaphoz >>>

Az Adatkezelési szabályzat minta ára: Árlista

Egyszerüen, gyorsan testreszabható és iránytűként szolgál a rendeletnek való megfeleléshez. Tartalma >>>

Miért kellene rendelkezzél adatvédelmi szabályzattal? Néhány ok amiért >>>

A rendelési adatok beküldése és az ellenérték átutalása után e-mailben küldjük meg.

A személyi hatály tekintetében annak semmi jelentősége nincs, hogy valaki magánszemélyként, kis- vagy középvállalkozásként, vagy egyéb vállalkozási formában folytat-e adatkezelői (vagy adatfeldolgozói) tevékenységet. Ha a kis- vagy középvállalkozás adatkezelési (adatfeldolgozói) tevékenysége a rendelet hatálya alá tartozik, akkor rá is alkalmazni kell a GDPR-t. A pék, a kisbolt, az egyszemélyes gazdasági társaság, az egyéni vállalkozó és a webáruházak adatkezelésének is meg kell felelnie a GDPR szabályainak.

(A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság állásfoglalásából kiemelve)

cegiranytu.hu         - az üzleti megoldások         tárháza



A cegiranytu.hu számos szabadon lekérhető, illetve kedvező árú információs termék elérését teszi számodra elérhetővé.
E termékeket a törvényi változások, illetve a felhasználói észrevételek figyelembevételével és lehetőségeinkhez mérten, folyamatosan frissítjük.

Használd a központi megrendelő oldalunkat, ha rendelni szeretnél: Központi megrendelő >>>

Ugyancsak ott olvashatod felhasználási feltételeinket is.

Ha kérdezni szeretnél, akkor írj nekünk: jlenkei@gmail.com

További információ a termékről Miért használnád ezt a terméket? PayPal fizetési lehetőség is van!

További információk a termékről

Tartalma:

* Az uniós rendelet alkalmazandó cikkeinek feldolgozott formája;

* Testre szabási lehetőségek a gazdálkodó szervezet igényeinek és sajátosságainak megfelelően;

* Figyelmeztető jelek minden olyan ponton, ahol vélhetően van tennivaló. Mellette, ahol szükségesnek láttuk, megjelenítettük a hivatkozott szövegrészeket;

* Belső linkek a gyors "mozgáshoz", eligazodáshoz;

* A nyomtatási területen kívűl elhelyezett figyelmeztetések;

* A legfontosabb adat-csoportok megszerkesztett nyilvántartási táblái.

A megrendelőlaphoz >>>

Miért használnád ezt a terméket?

Az egyik legdrágább kincsünk az idő! Nem mindegy, hogy „szerszámok” nélkül állunk neki egy számítást elvégezni, vagy igénybe veszünk előre jól átgondolt és kidolgozott segéd eszközöket, amelyek a törvény által előírt feltételek szerint elvégzik helyettünk a munka oroszlán részét.

A cegiranytu.hu által kifejlesztett segédlet beépített képletekkel és magyarázatokkal kínál megoldást a feladat elvégzéséhez.

2018. május 25. mérföldkő az uniós országok adatvédelmi szabályozásában. Megszűnik a bejelentési kötelezettség. Ezzel szemben az adatkezelőknek, illetve adatfeldolgozóknak kell nyilvántartást vezetniük a saját adatkezelési tevékenységeikről a rendeletben írt tartalommal. Komoly szankciókra számíthat az a szervezet, amelyik megsérti a szabályokat. A felügyeleti hatóság kérésére be kell tudni mutatni a nyilvántartásokat. A nyilvántartások vezetése kötelező mindenki számára, aki nem alkalmi jelleggel végez adatkezelés, vagy adatfeldolgozást. Ellenőrzéskor, vagy egy felmerülő reklamáció esetén be kell tudni bizonyítani, hogy az adatok jogszerűen kerültek az adott szervezethez (vállalkozáshoz) és az adatkezelő megalkotott (és betartott) minden olyan szabályt, amely az adatok biztonsága érdekében elvárható.

A megrendelőlaphoz >>>

PayPal fizetés

a PayPal fizetési lehetőség is rendelkezésedre áll (itt bankkártyával is fizethetsz, ha nincs PayPal fiókod, akkor használd majd a "Check Out as a Guest" linket a megnyíló ablakban!):

Banki átutaláshoz, vagy csekkes fizetéshez (rózsaszínű postai utalvány) az Árlista elején a szükséges adatok a rendelkezésedre állnak.

A megrendelőlaphoz >>>

Tudástár

Vonatkozó jogszabályok:AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELET >>>

2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról >>>

A megrendelőlaphoz >>>

Vissza az elejére >>>

Görgesd a terméklistát!





oldal térkép